Voltunk a kórházban. Igaz 3 óra várakozás után sikerült bevergődni a dokihoz, de lényeg, hogy csupa jó hírekkel távoztunk. Elhagyható a vízhajtó, és a Tensiomint 2 hétig már csak kétszer, majd két hétig 1x kell szedni naponta és VÉGEEEE! Nincs több gyógyszerezés :). A gyerek jól van, és a műszerek is ezt mutatják!
‘Furosemid’ címkével ellátott bejegyzések
GOKI kontroll
2009. október 8. csütörtökGOKI téma
2009. szeptember 18. péntekTeljesen elmaradtam a beszámolókkal elnézést. De csupa jó hírrel szolgálhatok. Augusztus végén voltunk kontrolon, ahol is Ablonczy dokink rácsodálkozott, hogy Soma 1 hónap alatt 1 kg-ot hízott. Nagy mosoly követte és ezután csupa jó hírrel szolgált. Azt mondta, a műtét annyira jól sikerült, hogy még sportolók is lehetünk. Hát egy anyucinak mi kell még ennél több, hogy a pici kisfia überszuperul van :). Van még pici folyadék, ezért a Furosemidet nem hagytuk még el, de lassan az is elfelejtődik remélem. Október 8. a következő találkozó időpontja.
Kórházba kerültünk
2009. június 2. keddPünkösdi hétvége után, hogy nem evett a gyerek, kedden behívtak a kórházba. Úgy kellett menni már ha ott fognak maradunk. Ez történt :(. Szerintük a keringése miatt nem evett, én biztosan állítom, hogy a vízhajtó volt rá ilyen hatással, de mindegy. Lényeg, hogy 3 napot eltöltöttünk GOKI környezetben a hotelosztályon (így hívják ott a rendes gyerekosztályt).
Nem eszik a gyógyszerek miatt…
2009. június 1. hétfőHát a pünkösdi hétvégénk elég rosszul alakult, úgyanis el kellett kezdeni a Tensiomin mellett a Furosemid nevű vízhajtót is szedni. Ezzel azt értük el, hogy a gyerek pénteken még 200-akat szopizott reggelente, viszont szombaton 50-eknél behisztizett és cumisüvegből sem sikerült pótolni. Egész nap szinte aludt és nem evett. Csökkentettem vasárnap és hétfőn 1-re a vízhajtót, eredmény, hogy a gyerek elkezdett enni legalább üvegből. Így fejtem, fejtem….