Hétvégét még az intentíven töltöttem, amiben az volt a jó, hogy anyu és apu is bejöhettek sokat, mert nem volt akkora a szigor. Amúgy már fürdethettek is, de nagyon óvatosan. Június 22-én hétfőn lekerültem az intenzívről a hotelosztályra, ahol már reggel korán megjött anyu és egészen estig együtt voltunk. Ő etett, játszott velem, fürdetett és este apa altatott. Jöttek-mentek a doktornénik néha, elmentünk egy-egy ultrahangra, röngtenre, de amúgy gyorsan teltek a napok. Pénteken, mivel nagyon jól gyógyultam (ezt beszéltünk meg anyuval és apuval) hazaengedtek már hétvégére, hogy otthon jobban tudok pihenni :). De jó lesz az én szobámban!!!
2009. június havi archívum
Műtétem története IV.
2009. június 26. péntekMűtétem története III.
2009. június 18. csütörtökA postoperatív után lekerültem az intenzívre csütörtökön, ahol 4 napot töltöttem el. Kedvenc elfoglaltásom az ún. porlasztás volt, amit a képen lehet látni…
Műtétem története II.
2009. június 17. szerdaÉs másnap délután személyesen is bent voltak …
Műtétem története
2009. június 17. szerda
Hát nem volt egyszerű a feladat, egy szívműtéten kellett átesnem. Június 16-án reggel negyed 9-kor elvittek egy idegen helyre, ahol már igazából nem emlékszem semmire. Anyukám és apukám aznap nem is látogathatott meg, csak másnap monitoron néztek délelőtt és délután bejöhettek hozzám.
Amit a VSD műtétről tudni kell
2009. június 16. keddVSD= kamrai sövényhiány. Ugye ez a szíven belül található, a két kamrát elválasztó szívizmon alakult ki. Tehát a műtét menete:
1. szegycsont fűrészelés, szétnyitás
2. szíverek lecsatolása motorra
3. szív és szívmotor együttes beindítása
4. szív leállítás
5. szívburok megnyitása, lyuk megkeresése
6. lyuk befoltozása egy goretex anyagocskával
7. minden szövet helyreállítása foltozás után
8. ha kész, szív újraindítása
9. szegycsont összedrótozása
10. ébresztés.
Asszem 4 hónaposan horros. Jah és természetesen a szív kb. 5-7 cm átmérőjű ekkor. Kicsit tű, kicsi olló, kicsi cérna…. kicsi szív.
Medela kórházi élete
2009. június 16. keddMűtét után pár napot a postoperatívon fekszik a gyerek, így látni naponta 1x rövid időre lehet viszont anyatejet beadhatok. Csak sterilüvegben és 1 napnál nem régebbit adagolnak Manónak, ezért amikor tehetem Medelával szoptatósszobára megyünk…
VSD műtét
2009. június 12. péntekHát úgy alakul, hogy bezárjuk azt a lyukat. 2009. június 16-án lesz a műtétünk :(.
Kórházba kerültünk
2009. június 2. keddPünkösdi hétvége után, hogy nem evett a gyerek, kedden behívtak a kórházba. Úgy kellett menni már ha ott fognak maradunk. Ez történt :(. Szerintük a keringése miatt nem evett, én biztosan állítom, hogy a vízhajtó volt rá ilyen hatással, de mindegy. Lényeg, hogy 3 napot eltöltöttünk GOKI környezetben a hotelosztályon (így hívják ott a rendes gyerekosztályt).
Nem eszik a gyógyszerek miatt…
2009. június 1. hétfőHát a pünkösdi hétvégénk elég rosszul alakult, úgyanis el kellett kezdeni a Tensiomin mellett a Furosemid nevű vízhajtót is szedni. Ezzel azt értük el, hogy a gyerek pénteken még 200-akat szopizott reggelente, viszont szombaton 50-eknél behisztizett és cumisüvegből sem sikerült pótolni. Egész nap szinte aludt és nem evett. Csökkentettem vasárnap és hétfőn 1-re a vízhajtót, eredmény, hogy a gyerek elkezdett enni legalább üvegből. Így fejtem, fejtem….