Rájöttem pár hét siránkozás után, hogy itt nincs visszaút, nekem kell felvenni a menetrendet. Maximálisan bebizonyítottam magamnak minden eddigi olvasmányom lényegét, hogy a gyerek együtt zizzen, rezzen az anyával. Szóval ha már sikerült Soma első heteit elrontani a hangulatingadozásommal, így most rajtam a sor hogy anya legyek :). Beköltöztem a gyerekszobába 1 hétig: itt olvastam, énekeltem, altattam, ettem, ittam és minden egyéb más apró program ami közbejött itt lett elvégezve. Első nap nehéz volt még, a második nap már meg volt a bizalom első jele Sománál, a harmadik napon ha kimentem 1-2 perce nem volt reklama, csütörtökön pedig már egyedül aludt el :). Viszont el kell áruljam nagy áttörés volt nálam is, azt hiszem anya lettem és ez jó.
2009. március havi archívum
Gyerekszoba varázsa :)
2009. március 30. hétfőAz első 3 hetem
2009. március 20. péntekBorzalom a köbön… Teljesen megkavarodva, mihez kedjek és ki vagyok én most ebben a szerepben érzésekkel telítve, nulla anyaképpel mögöttem gyűröm a napokat. Nagyon sokat kell sírnom, de talán ez azért is van, mert a sírással távozik a negatív gondolat, érzelem, fájdalom az emberből. Valakiiiii segííítsen!
Apa ötlete
2009. március 20. péntekHogy hol tudnak segíteni az etetésben az apukák?
Mivel a bal cicim nem egészen működik még a kereslet-kínálat elve szerint, ezért rendszeres fejés mellett pótoljuk Somának az anyatejcit üvegből. Nálunk nem zavarta meg a szoptatást az üveg és cici közös használata, sőőt egyre jobban inkább a cicit kívánja. Viszont 25-30 perc után elfárad a drágám és már csak dudlizik, így viszont a fincsi hátsótejből néha több marad bent mint kellene. Ezután jön a pótlás, amiből mostanában 10-20g-ok bent maradtak az üvegbe. Apu zseniális ötlete az volt, hogy fordítsuk meg: először adjunk előételnek pótlást, és utána kedvet kap a cicihez. Bejött: ma reggel 40 pótlás után 80g-ot szívott a bal ciciből, ami eddig nem igazán működött, de most megdolgozta a kisfiam! Anyukák: tessék bevonni az apukat is ötletelni, mert kívülállóként talán jobban látják :).
Medela 861435
2009. március 19. csütörtök… a barátom, szorosan összenőttünk. Mivel küzdelemmel indult, egycicis lett belőle, így sajnos csak Medela segít abban, hogy tejelhessek. Fárasztó, nyűgös, de ez van és ezt kell csinálni. Azt hiszem most kezdem irigyelni azokat, akik sose szoktak fejni…
Gyógyszer
2009. március 19. csütörtökSajnos a doki felírt Tensiomint, amit naponta 2x be kell adnunk Somának :(. Nem örülünk… bepróbálkoztunk, hogy esetleg valami homeopátiával lecserélni de a doki közölte, hogy azt hagyjuk meg más csip-csup problémákra… Egyelőre nincs más tennivaló, mint adagolni.
Szoptatás
2009. március 18. szerdaHát sose gondoltam volna, hogy a szoptatással ennyi probléma lehet…
Soma nem volt hajlandó a kórházban szopni még, nekem meg úgy bedurrant a cicim, hogy két hatalmas, feszült labda lett belőlük. A csecsemősök jöttek 3 óránként segíteni fejni, mert nem tudtam a fogásokat (amit persze azóta tökéletesre fejlesztettem itthon :)) ).
Az első héten 10g-okat volt hajlandó enni, jött is a dokinő aki közölte, hogy tápszer. Nagyon nehezen vettük rá magunkat, hogy adjunk neki, de nem volt más. Aztán fejtem és fejtem és fejtem, amit Soma bent hagyott azt én kiszedtem… Sikerült elérni, hogy már az anyatejből kapott többet és a tápból kevesebbet. Nagy öröm!
Aztán eljutottunk a 3. hét elejére, hogy kihányta az egész tápszert :(. Először azt hittem a túletetés miatt jön ki belőle, de aztán rájöttünk, hogy a tápszer nem volt neki emészthető.
Itt jött az áttörés: egy délután csak teáztatás volt, hogy a kis pocak megnyugodjon, estére viszont iszonyatosan rácuppant a cicire és már aznap este 40 g-ot szopizott, aztán 60-at és azóta tulajdonképpen nagyon jól szopizik, és ami nem jön ki azt anyatejjel pótoljuk (amit fejek azóta is természetesen).
Szopási nehézség
2009. március 10. keddApu utánaolvasott a VSD probémának és ott le van írva, hogy szopási nehézséggel is együtt járhat értelemszerűen, mivel még nem elég erős a kicsi szívük. Hát ezt eddig még nem jelezte nekünk senki, de jó hogy van internet :). Nem nyugodtam még meg, de nagyon bizakodó vagyok.
Első kontroll
2009. március 5. csütörtökMa kontroll volt a Madarászba. A doktor nem zárta ki a nagyobb problémát, amit a lyukas szív okozhat, jelezte, hogy folyamatos figyelmet igényel a kissrác. Talán nem is baj.