Helló Világ!
2009. február 20-án hosszas meditáció után kinéztem a nagyvilágba. Soma Vitéz vagyok. A születésem kicsit furára sikerült, de lényeg, hogy jól vagyok. Anyukám és apukám már többször beszélt hozzám még a pocakban, hogy az én választásom mikor érkezem, de úgy gondoltam kivárom az utolsó pillanatot. 20-án reggel hajnal 3-kor megkezdtem a 10 perces fájásokat. Anyukám fél 7-kor szólt apunak, hogy jó lenne ha elmenne fürdeni, mert gyakrabban érzi az összehúzódásokat… aztán bementünk reggel a kórházba. Ott egy kis vizsgálat, aztán a doktorbácsi is megvizsgált, ráraktak egy ctg-re és figyelték a szívhangomat, amivel nem voltak annyira megelégedve, mert produkáltam valami „leszúrást” ami azt hiszem annyit jelentett, hogy 140-ről leesett a szívhang 80-ra a fájáskor. Elkezdték óvatosan az oxitocint adagolni és figyeltek, plusz még burokrepesztést is csinált a doki… ha jól emlékszem délután fél 2-ig hagytak minket anyával vajúdni, de sajnos anyukám nem akart tágulni 1 ujjnyiról tovább. Ekkor döntöttek úgy, hogy császár lesz, de közbeszóltam, mert beindultak a tolófájásaim és utána igazi vészhelyzet lett. Anyuról letépték a ruciját, bugyit, irány a műtő… éreztem, hogy nagyon izgul, ő ilyenkor mindig megijed de én már tudtam, hogy nem kell félnie, hiszen azért nem indulok be, mert a köldökzsinór akadályozott. A fejem és a medence között beékelődött és nem tudtam megindulni rendesen. Anyut elaltatták, engem sity-suty kikaptak, vittek egy másik szobába és már apukám csettintgette a fényképezőgépet :). Sírtam először, aztán megnyugodtam és már csak arra emlékszem, hogy fekszem anyu cicijén és jóóót durmolok :).